Életének és megszabadulásának története olyan mélységes, akár az óceán, és olyan határtalan, akár a tér. Csak egy Buddha mondhatná el teljesen.
A negyedik Buddha, Shakyamuni értékes tanításainak idejében számtalan nagyszerű tudós és megvalósított tanító jelent meg, akár egy gyöngy mala szemei. Közöttük volt Gampopa, aki már időtlen idők óta meg volt világosodva. Olyan volt ő, mint a négy értékes drágakő lényegiségén nyugvó Meru hegy. A mozdulatlan Dhamakajából jelent ő meg, azért hogy segítse és megszabadítsa az érző lényeket, akiket elhomályosított a nemtudás; akik a születés, öregség, betegség és halál szenvedéseit tapasztalták egy sivár birodalomban vándorolva; bilincsbe verve és megkínozva a vágy, a harag, és más zavaró érzelmek szörnyetegei által. […]
Számtalan kalpával ezelőtt, Padmey Dawa Buddha idejében, Gampopa egy Mentok Dazey nevű bodhiszattvaként született meg. A részletes történetet a „Meditációs Elmélyülés Királya” című szutrában találhatjuk meg (36. fejezet), mely a Kangyur része. A következőkben a fent említett történet foglaljuk össze:
Egyszer, Padmey Dawa Buddha tanításainak alkonyán, egy királyságból 7000 bodhiszattvát száműztek. Ezek a Minden-Jóság Erdejébe menekültek, és ott maradtak Mentok Dazey bodhiszattvával. Számtalan érző lény érte ekkor el a „nincs visszatérés” (,,non-returning”) állapotát. Az ország királyát Paway Jin-nek hívták, akinek 84000 királynéja, 1000 fia és 500 lánya volt. Mindannyian nagy gazdagságban és boldogságban éltek. Egyszer, amint Mentok Dazey meditatív állapotban időzött, tisztánlátása révén észrevette, hogy nagyon sok bodhiszattva született újjá az országban. Tudta, hogyha ezek meghallják a tanításokat, el fogják érni a „nincs-visszatérés” állapotát, ha viszont nem hallják meg, aláhullhatnak. Ezért meditatív koncentrációjából felkelvén így szólt a 7000 bodhiszattvához: „El fogok menni a falvakba, városokba, és királyságokba, hogy tanításokat adjak és az érző lények javára váljak.”
A bodhiszattvák ekkor így szóltak hozzá: „Nagyon sok gonosz és féktelen ember van ott, aki árthat Neked!” És könyörögtek, hogy maradjon.
Mentok Dazey azt mondta: ,,Ha csak arra vagytok képesek, hogy megvédjétek magatokat a bajoktól, hogyan akartok a Buddha tanításait fenntartva minden lény javára válni?” Azzal elindult a palota felé, és tanításokat adott a királynéknak, a hercegeknek, a hercegnőknek és más embereknek hét napon keresztül egyfolytában, anélkül hogy evett vagy ivott volna. Erőfeszítésein keresztül számtalan lényben ültette el a megvilágosodás eléréséhez szükséges magokat. Az emberek közel s távol óriási odaadást éreztek iránta.
Ezt látva Paway Jin király viszont féltékeny lett. Azt gondolta: „Lehet, hogy ez a szerzetes el fogja venni tőlem a királyságomat!” Ezért a király magához rendelte Gache-t, a hentest. Ennek az embernek fogalma sem volt arról, mi a különbség a pozitív és negatív tettek között. A király elküldte, hogy ölje meg Mentok Dazey-t, nagyszerű jutalom fejében. Gache fogta a kardját, átverekedte magát a tömegen, és levágta a bodhiszattva végtagjait.
Ekkor Mentok Dazey testéből fény ragyogott ki, és vér helyett tej folyt ki belőle. Miután meghalt, teste arany színűvé változott, és minden szerencsés jel megjelent rajta. Ezt látván, a király ezt gondolta: „Ó, jaj! Ez a szerzetes a megvilágosodás „nincs-visszatérés” állapotában volt! Milyen szörnyű tettet követtem el! Bizonyosan a poklokban fogok újraszületni!”
Ekkor istenek jelentek meg az égbolton, és mindezt megerősítették: „Igen, ezt tetted, és az fog történni!” A király megrémült, és sírva a földre omlott. Az istenek szomorúak voltak és így siránkoztak: […]
Az istenek értesítették az erdőben maradt bodhiszattvákat is, akik Mentok Dazey testéhez rohantak, hogy láthassák őt. „Hibátlan erkölccsel rendelkezett Ő!” – keseregtek. „Miféle bűnt követhetett volna el?” És így tovább. Majd ájultan a földre zuhantak.
A király elhamvasztotta a testet; a tűzben szantálfa, agaru (?), és más értékes anyagok égtek. Ekkor lenyűgözően csodás jelek mutatkoztak. A maradványokat egy értékes sztúpába helyezték, melyet külön erre a célra építettek. A király számtalan felajánlást tett és tisztító gyakorlatokat végzett naponta háromszor, több ezer évig. Miután meghalt, a poklok birodalmában született újra, és kalpákon át ott maradt.
A „Meditációs Elmélyülés Királya” szutrában Shakyamuni Buddha így szól: „Én voltam Paway Jin király, és te, Chandraprabhavakumara bodhiszattva, te pedig Mentok Dazey voltál.” Ezt hallván Chandraprabhavakumara nagyon boldog lett. Később Tibetben reinkarnálódott Gampopaként, akit gyakran „az Orvos”-ként is emlegettek. Maga Gampopa ezt mondta három kham-i jóginak:
Amikor Chandraprabhavakumarának hívtak,
A tökéletes Buddha idejében,
A Magasztos Úr Shakyamuni
Az én kérésemre adta meg a „Meditációs Elmélyülés Királya” szutra tanításait.
Nagy bodhiszattva az, aki emlékszik a számtalan előző életére.
Az „Együttérzés Fehér Lótusza” szutrában Buddha szintén megjövendöli Gampopa megszületését. […]
A nagy fordító, Marpa, így jövendölt Milarepának: […]
Vajrayogini szintén megjövendölte Milarepanak, hogy […]
Gampopa Nyalban született, Dél-Tibetben, a föld disznó évének Vesak hónapjában, annak nyolcadik napján (1074-ben). Édesapja Nyiwa Gyalpo, édesanyja Nyalsa. Születését különböző csodás jelek kísérték. Egy bátyja és egy öccse volt. Sokat tanult apjától, aki szintén nagyszerű tudós és gyakorló volt. 22 éves korában megnősült, és egy lánya és egy fia született.
Különféle gyógyszerekről tanult az indiai mestertől, Kyemetől, illetve a tibeti orvostól, Bizitől – összesen 30 tanítómestere volt. Olyan sok érző lénynek segített, hogy úgy tűnt, mintha maga a Gyógyító Buddha jelent volna újra meg.
Valahogyan a lányát és a fiát is elragadta a múlandóság törvénye, és nem sokkal ezután felesége is komolyan megbetegedett. Gampopa semmilyen módon nem tudta meggyógyítani. Végül így szólt: „A világi életben („householder’s life”) nincsen boldogság. Halálom után, Orvosom, gyakorold teljes szíveddel a Dharmát!” Gampopa így válaszolt: „Akár életben maradsz, akár meghalsz, megígérem, hogy a Dhamát fogom gyakorolni.”
Felesége szemei könnybe lábadtak, majd eltávozott. Ez az esemény erős önmegtartóztatásra sarkallta Gampopát. Szerzetessé lett a mang-yul-i Khenpo Loden Sherab mellett, valamint tanítói lettek még […] , majd nagyon sok tanítást és beavatást kapott […] A Sönam Rinchen nevet kapta (Értékes Érdem).
[Majd egyszer csak] álmában megjelent egy magas, kékes színű jógi, aki pamut ruházatot viselt, a vállán lazán átvetve, és a kezében egy sétáló pálca volt. A furcsa alak Gampopa fejére tette a kezét, ráfújt, majd eltűnt. Ezután Gampopa meditációja még jobban fejlődött, mint azelőtt. Amikor elmesélte a történteket egy másik szerzetesnek, az a következőt javasolta: „Te egy tiszta erkölcsű bhikshu vagy. Egy ilyesféle jógi megjelenése csak Pekar (Dharma védelmező) által teremtett akadály lehet; jobban tennéd, ha inkább Miyowa-n meditálnál.” Gampopa így is tett, azonban a jógi látogatásai egyre gyakoribbá váltak.
Mindeközben Milarepa, a Jógik Ura, aki elérte Vajradhara állapotát egyetlen élet alatt, éppen a Vörös Szikla barlangban tartózkodott, ahol tanításokat adott a tanítványainak – jógiknak, jóginiknek, többek között Rechungpanak és másoknak is. A régebbi (~rangidős) tanítványai így szóltak hozzá: „Idős vagy már. Ha eltávozol egy másik tisztaföldre, szükséged lesz egy utódra („regent”). Kérünk, hogy jelölj ki valakit, akiben megbízol, és add át neki az összes tanításodat. Máskülönben nem lesz senki, aki vezethetné majd a tanítványokat.”
Milarepa így szólt: „Én egy jógi vagyok. Nem lesz utódom. De lesz egy tanítványom, aki minden aktivitásomat folytatni tudja majd. Ma éjszaka utánanézek, hogy hol van most. Holnap kora reggel gyertek vissza.”
Másnap reggel a tanítványok aggódva gyülekeztek. Milarepa azt mondta: „Hamarosan érkezni fog valaki, akit „Orvos”-nak neveznek, aki a Vinaya hagyomány szerzetese. Ő meg fogja kapni az összes tanításomat, mintha egyik vázából a másikba öntenék. Ő lesz az, kinek aktivitásai a 10 irányba terjednek. Éjszaka, álmomban, egy üres kristályvázával érkezett, és én ezüst vázámból ambróziát öntöttem az övébe.”
Majd így folytatta: „Fiú született, s az apa már öreg. Lesz valaki, aki felragyogtatja a Dharmát a napkeltéhez hasonlatosan; és számtalan lény javára válik majd.” És így énekelt: […]
Ebben az időben Gampopa éppen sétált. Egyszer csak három koldushoz érkezett, akik az út mellett beszélgettek. Az egyik azt mondta: „Mi hárman olyan szerencsétlenek vagyunk. Olyan csodálatos lenne, ha csak egy tál zöldségünk is lenne.” A másik így szólt: „Ha már kívánságokat teszel, akkor már inkább kívánd azt, hogy bárcsak olyanok lennénk, mint Tsede király.” A harmadik így vélekedett: „Tsede szintúgy meg fog halni, mint bárki más. Semmi sem fog neki segíteni abban a pillanatban, ahogy másnak sem. Jobb, ha inkább Milarepához könyörgünk, a Jógik Urához. Neki nincs szüksége ruhára, és ha nincs élelme, a dakinik ambróziát visznek neki.”
Ezt hallván Gampopában olyan nagy odaadás ébredt Milarepa felé, hogy a szemeiben könnyek jelentek meg. Hosszú ideig mozdulni sem tudott. Végül visszament a szobájába, és elkezdte recitálni a hétágú imát, ami abban az időben a fő gyakorlata volt. Mivel figyelme gyakran elkalandozott, azt gondolta: „Most meg mi történik?”. Ezért inkább csak a nyugodt elmélyülés állapotában időzött, és nagyszerűbb tapasztalatokat szerzett a tisztaságról és az ürességről, mint valaha.
Később meghívta a három koldust a szobájába és finom ételt készített nekik zöldségekkel. A nagyszerű jógi hollétéről érdeklődött, és sok más kérdést is feltett. Az egyik koldus azt mondta: „Gungthang-ban van Mang-yul-ban. Noha én magam nem is láttam még őt soha, nagyon sok ember megy oda, hogy találkozhassanak vele. Azonban sokan nem találják: van, aki csak egy kristálysztúpát lát, és van, aki Shakyamuni buddhaként látja őt. Sok különböző formában jelenik meg. Legtöbbször Drin és Nyenam hegyei közt tartózkodik.”
Gampopa így szólt: „El szeretnék menni oda. Elkísérnétek?”
A koldusok így feleltek: „Te fiatalnak nézel ki, nem bírnánk tartani veled az iramot. Ha Tibet nyugati részébe utazol, meg fogod őt találni. Arrafelé jól ismerik és nagyra becsülik őt.” Másnap a koldusok eltűntek, tehát valószínűleg Milarepa manifesztációi voltak, akik arra inspirálták Gampopát, hogy keresse fel a lámát. Gampopa most elviselhetetlenül nagy odaadást érzett, és eldöntötte, hogy mennie kell. Engedélyt kért a Kadampa lámáktól. Tulajdonait eladta, így négy uncia aranyhoz és némi teához jutott. Így elindult útjára egy barátjával.
Amikor Gurmoba érkeztek, a barátja nem kísérte tovább. Ezért más emberektől kért útbaigazítást. Egyszer csak egy kereskedővel találkozott, akit Dasangnak hívtak, és Nyenamból érkezett. Ő ezt mondta: „Milarepa, a Jógik Ura, kinek híres megvalósítása áthatja Tibetet, Chuwarban van ezekben a napokban.” Gampopa ekkor úgy érezte, mintha magával Milarepával találkozott volna. Örömében, könnyeivel küszködve átölelte a kereskedőt, majd részletes útbaigazítást kapott tőle.
Amikor Gampopa Dingribe érkezett, a szél-energia rendszerében keletkezett rendellenesség miatt megbetegedett, és majdnem meghalt. Több napon keresztül maradt itt, anélkül, hogy akár csak vizet ivott volna. Ezalatt az idő alatt Milarepa irányába meredt, és hozzá esedezett.
Milarepa ekkor éppen a tanítványait tanította Tashi Gang-nál. Néha meg-megállt, egy rövid ideig meditált és közben mosolygott. A tanítványok megkérdezték tőle: „Talán valamilyen különleges megvalósítást látsz egy szerencsés társunk tudatában? Vagy éppen helytelen látásmódot fedeztél fel egy szerencsétlen tanítványodban?”
Milarepa azt mondta: „Egyiket sem látom.”
Ezután újra megkérdezték tőle: „Akkor mi az oka e viselkedésednek?”
Milarepa így szólt: „Fiam, a tanító Közép-Tibetből, megérkezett Dingribe. Fájdalom borítja el egész testét. A lámához könyörög könnyekkel a szemében. Érezve odaadásának erejét, együttérzés ébredt bennem és megáldottam őt meditációm során. Boldog vagyok, és ezért mosolyogtam.” És Milarepa szeméből is könnyek hullottak.
Végül Gampopa találkozott Milarepával Tashi Gangnál, ahol aranyat, teát, és más dolgokat ajánlott fel, és számtalan leborulást tett. Kezeit a szívénél összetéve így szólt: „Messziről érkeztem, sok megpróbáltatáson keresztül, mindig az értékes tanítások után sóvárogva. Kérlek, fogadj tanítványoddá.”
Milarepa így felelt: „Van néhány tanítványom, kik Indiából érkeztek, ami sokkal messzebb van, mint a te otthonod.” Ezután odanyújtotta Gampopának kappaláját a maradék nektárral és utasította, hogy igya meg. Kezdetben Gampopa tétovázott, hiszen szerzetes volt és sok ember gyűlt ott össze. Végül Milarepa azt mondta: „Ne merülj el a gondolataidban, csak idd meg!” Ekkor Gampopa, félvén hogy valamit esetleg elront, az egészet megitta. Ez egy szerencsés jel volt, ami azt mutatta, hogy Gampopa alkalmas edény és az összes tanítást meg fogja kapni.
- Mi a neved? – kérdezte Milarepa.
- Sönam Rinchen. – válaszolta Gampopa.
- Az „érdem” a nagyszerű felhalmozásra utal. A „értékes” azt jelenti, hogy értékes vagy az érző lények számára. – Milarepa ezt háromszor megismételte.
Ezután Gampopa arra kérte, mesélje el életének és megszabadulásának történetét. Milarepa így szólt:
- Csodálatos, hogy nagy odaadással eljöttél hozzám, de az aranyra és a teára nincs szükségem. Használd őket saját gyakorlásod biztosítására. Íme életem és megszabadulásom története: […]Eredeti szöveg
